Barát Endre ezen verse számomra ismeretlen, nem találtam róla semmit sem a neten. Az irat géppel íródott, nincs rajta aláírás, ám már a papír állapotából és korából is úgy gondolják, hogy eredeti.
A verset a költő 1942. karácsonyán írta, a 101/38-as munkásszázad tagjaként.
Sajnos, csak töredék, eredetileg, mint az látszik 3 oldalas volt, ennek az utolsó lapja van meg.
" De addig állni kell itt emberül a posztot,
oda sem nézni hónak, fagynak, sárnak
a munkahely, ez most itt a mi várunk,
s nem engedi azt, most feladni a "várnagy"...
A Várnagyunk, igen a lelkünk kulcsai nála,
fejet hajtunk előtte hódolón,
vigyáz ránk, véd bennünket s oly szilárdan,
mint jégpáncél a megdermedt folyón...
Most messze, messze fények integetnek,
magyar fenyőkön szent kis mécsesek,
hiába választanak el tőlük zordonul
az ezer, s ezer kilóméterek.
Az otthon és család int biztosan
a szeretet szentséges ünnepén
megbocsájtást s hitet sugároz által
a karácsony bűvös, tünde fény.
Csodálatos láng...melegétől szinte
feléled szinte, kinek lelke már halott.-
Hadapród úr, hogy köszönjük Önnek,
hogy a fényből nékünk is juttatott.
A hosszú hónapok alatt be sokszor
hittük, az egünk örökre letűnt, -
" Szívemet hoztam"...így szólott hozzánk először
s aranyból való költőszívet hozott minekünk...
Álljon hát feszes vigyázban a század
s tisztelegjen, mintha tábornagyot köszönt.-
S csupán én, a száműzött lantos,
szeretném egyszerűen, sírva átölelni Önt...
Oroszföldön, 1942. Karácsonyestjén.
A 101/38-as munkásszázad nevében:
Barát Endre
A közölt fényképek és iratok magántulajdonban vannak, azok semmilyen
formában való újraközléséhez, egyeztetés nélkül, nem járulok hozzá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése